2. fejezet

Végre géphez jutottam és fel tudom rakni a 2. fejezetet! Szeretnék sok-sok komit! Bár úgy se fogok sokat kapni...
Jó olvasást, reméljük tetszik!

~ Victoria ~

Mérgelődve beültem a saját autóm anyós ülésére, mert Adan nem hagyja, hogy vezessek. Ezért még nem egyszer át fogom verni a fejét az is biztos. Morcos vagyok, mert a véremben van a vezetés, és én imádok vezetni. Adan tempójával 20 perc volt az út... az enyémmel lett volna 10. Na mindegy, azért jöttünk, hogy jól érezzük magunkat, rajtam aztán ne múljon.
Kiszállva becsaptam szegénykém ajtaját, amit rögtön meg is bántam. Hát igen nekem a kocsi az isten... meg úgy még jó sok minden, de hát ez vagyok én.
Belépve, amint Santiago meglátott már készítette is nekünk a golyó készletet.
- Szia! - köszöntöttem, majd a többiek is. Gyakran térünk be ide szabad perceinkben, bár legtöbbször Adannal jöttünk csak.
- Sziasztok!
- Szabad a kedvenc asztalom? - kérdezem meg mosolyogva.
- Igen szabad a kilences. Inni valamit?
- Egy szokásos koktél nekem, egy sör, egy cola a drága sofőrünknek - néztem szúrósan Adanra - és még egy vizet - néztem rá húgomra is
- Majd mindjárt kiviszem.
- Köszi - elvettem a tálcát rajta a golyókkal, és elindultam a 9-es asztalhoz. Letéve az asztalra, megszabadultam a bőrdzsekimtől, amit a székre dobtam, és odaálltam, hogy elhelyezzem a billiárd golyókat a helyükre.
- Ki - kivel? - néztem fel a többiekre, miközben az asztalon támaszkodtam. - Megjegyzem Adannal nem leszek! - ezért kaptam egy szúrós pillantást az említettől, de hát ő nem hagyott vezetni, nem majd még hagyom, hogy velem játsszon. Ide véres küzdelem kell!
- Akkor majd én leszek veled - ajánlotta fel Fabricio. - És így egyenlőek az esélyek is - kiválasztottam egy jó dákót és bekrétáztam.
- Kezdjetek - szóltam húgomnak, de ő megkérte Adant, hogy csinálja ő a kezdő lökést.
Teljesen belemerültünk a játékba és a közben kihozott italainkat kortyolgattuk. Egyre inkább mi álltunk nyerésre az első körben, és minden belökött golyónk után ugráltam vagy nevettem egy sort vagy csak gúnyosan elmosolyodtam. Hát igen, ki az, aki nem szeret nyerni?
Már a harmadik kört játszottuk és eddig 1-1 volt az állás. Az egyik lövés előtt, mintha az egyik spanyol focistát láttam volna belépni, de lehet csak elkezdett káprázni a szemem az asztal fölé erősített neonfénytől.
Nem is foglalkoztam vele többet, hiszen nem képzelődtem tovább, ergo nem láttam sehol máshol. Egyáltalán miért foglalkoztat engem, hogy kit láttam? Visszaterelve gondolataimat újból a golyókra koncentráltam, de úgy látszik nem eléggé. A fehér golyóbist sikerült kibikáznom az asztalról, amit Adan lába állított meg.
- Ejnye, az asztalt azért hagyd épségben- próbált megdorgálni szörnyű vétkemért.
- Ez sem állt szándékomban - vágtam be újra a durcit. Ők meg jöttek kétszer, végül elvesztettük ezt a játszmát is Fabricioval. Nagyon gyorsan elrepült az idő játék közben és lassan este tízet mutatott a karórám, és hugi is ásítozni kezdet.
- Azt hiszem mára ennyi elég volt. Mehetünk? - kérdezte meg Fabricio.
- Igen - értettünk mindannyian egyet.
- És a vesztes fizet? - kérdezett rá nagy vigyorral Adan. Én pedig neki álltam a hasát ütlegelni, amit könnyű szerrel befeszített.
- Közösen fizetünk! - vágtam rá, befejezve az indulat levezetésemet az én drága testőrömön. Ennyi jó volt benne, hogy legalább volt egy két lábon járó box zsákom.
- Jó, oké megadom magam - emelte fel kezeit Adan, majd miután felvettem dzsekimet átkarolta vállamat és a kijárat felé kezdett húzni. Közben láttam egy nagyobb csoportosulást az egyik hátsó asztalnál, elnézve nagyon jól érezték magukat. Hangosan társalogtak és nevettek, volt aki dalra és táncra is fakadt. Tovább nem tudtam feléjük nézni, mert elértük Santi pultját, leadtuk a készletet és vettem volna elő pénztárcám, de Adan közbe szólt.
- Majd én fizetek - mondta enyhe mosollyal és kifizette azt az időt, ameddig játszottunk, meg az italokat.
Elköszöntünk Santitól és kiléptünk a hűvös éjszakába, felhúztam teljesen a nyakáig a cipzárt.

~Laneila~

Kilépünk a biliárdszalonból, belekarolok tesóba, mire a srácok automatikusan mellénk állnak.
- Amúgy csodálom, hogy Adan még nem mondta be az unalmast drága nővérkém. Annyit bántod szegényt - legörbül a szám széle, csakhogy Victoria már átlát rajtam, így elkezd csikizni, mire én elfutok. Sajnos Fabricio és Victoria összebeszéltek, így a testőröm elkap, mire tesóm csak egy homlokon csapással értékeli előbbi mondatomat. Nevetve indulok meg a kocsi felé, mire az villog kettőt és felgyúlnak a fények belül. Szokásos helyemet foglalom el - vagyis csak a BMW-ben szokásos - a vezetőülés mögöttit. Fabricio beül mellém, majd Victoria és Adan is beül végre. A hazafele úton a rádió töri meg a csendet, abból is Camila - De mi-je szól. Érzem ahogy eluralkodik a fáradtság rajtam, de Fabricio is ásítozik rendesen. Szerencsére nem olyan hosszú az út, de így is bódultan szállok ki a kocsiból. Miután Adan bezárja a kocsit meglóbálja Vic szeme előtt a slusszkulcsot, majd mikor nyúlna érte elkapja. Megint nekiesik szegény testőre pocakjának.
- Add vissza a kocsim kulcsát! - hangoskodik Victoria, mire mindhármunktól pisszegést kap, majd Adantól a BMW kulcsát.
- Te idióta, ha apu felébred nekünk végünk - szólok be neki, mire gyilkos szemeket mereszt rám. - És különben is, ha lehetséges, ma Adannal ne tartsatok különórát szado-mazo gyanánt, mert még a végén megsérül a pocija - vigyorgok.
- Te idióta!! - indul meg felém nővérem, mire elfutok előle. A kiáltozásainkra nem csoda, hogy felébred apánk, így mikor elbújok Fabricio mögé Vic gyilkos kezei elől, akkor felkapcsolódik a villany és megjelenik apu a köntösébe.
- Mi a fenét hangoskodtok itt az éjszaka kellős közepén? - kérdezi, mire Victoria is belopódzik Adan háta mögé, testőreink, meg készségesen védenek minket.
- Victoria, Laneila, azonnal idejönni - vagyis csak védenének minket, ha apu hagyná. Kilépünk a férfiak mögül és lehajtott fejjel megyünk apánk elé. - Halljam, mit viháncoltatok itt, hogy felkeltettetek engem?
- Nincs is még olyan késő... - szól vissza nővérem, és a végén épphogy hallom, hogy elmotyogja, hogy tata... Mindig is nagy szája volt, apuval szemben is, de legtöbbször el lett neki nézve.
- Apuciii~ - szólok mielőtt egy vita kezdődhetne, és nézek rá nagyokat pislogva, bociszemekkel, mire hosszan állja a tekintetemet, de végül feladja. Igen, nyert ügyünk van.
- Jól van, megúsztátok. De többé ne forduljon elő, világos? - mondja keményen, mire bólintunk. Már kifújnánk a sokáig bent tartott levegőnket, mivel elindult a lépcső felé, de ekkor hátrafordul. - Jut is eszembe. Van már párotok a bálra? - kétségbeesetten nézek nővéremre, de ő csak vigyorog.
- Nekem készségesen felajánlotta egy fiatalember, Adan személyében. - na gondolom mennyire készségesen. "Jössz, vagy kicseszek veled. Válassz!" Valami ilyesmi lehetett.
- Laneila? - kérdezi apu, mire ledermedek. Ujujj... rápillantok Fabriciora, mire elkezdi rázni a fejét. Gonosz vigyorral lépek mellé. - Szóval te meg Fabricioval mész. Legalább nem utolsó pillanatban kell nektek párt keríteni. Jó éjszakát! - most már végleg felmegy aludni. Fabricio mérgesen néz rám.
- Most jön az a rész, hogy Fabricio nem áll szóba Laneilaval két napig~ - dalolja Adan, mire mérgesen nézek rá. De igaza van, ilyenkor mindig megsértődik Fabricio.
- Jól van, sajnálom, de te legalább jó fej vagy, nem úgy mint azok az emberek, akiket apu felkér - állok testőröm elé, mire ő bólint egyet. - Én elmentem lefeküdni. Jó éjt mindenkinek! - felvánszorgok a szobámba, majd annyi erőm sincs, hogy átöltözzek, beájulok az ágyamba.

~ Victoria ~

Még, hogy én és Adan szado-mazo órákat szoktunk tartani... hát ez lökött. Ezért még elkapom. A nagy kergetőzésünkre apu is felébred, és ki kéri magának, hogy felkeltettük. De hát annyira még nem is vén, hogy este tizenegykor aludjon... aztán még a bálról és a párunkról kezd el beszélni. Még, hogy nem kell utolsó pillanatban keresnie valakit... Mintha olyan nagy szükségünk volna az ő kerítésére, ha akarnánk leszólítanánk az utcán az első helyes szembe jövő pasit és meg van oldva a pár kérdése, de azért idáig még sosem fajult a dolog, mert mindig sikerült testőreinket vagy barátainkat rábeszélni egy kis bulira.
Bár minden egyes alkalommal Fabricio besértődik. Nem tudom, hogy tetteti-e vagy tényleg ennyire utálja ezt az egészet, de igazán megszokhatta volna már.
Hugi lelép aludni és lassan mi is követjük, Fabricio int egyet és ő is eltűnik a rengeteg folyosók egyikén. Adan pedig mellém és lép és a szokásos két puszival, mondhatni jó éjt puszival köszönünk el egymástól és ő is elsétál. Húgom örülhet, hogy nem tartjuk meg az emlegetett szado-mazo perceket. Lassan neki vetemedek a lépcsőknek, és unottan felcammogok. Szerencsére csak egy emelet a ház, de hatalmas területen helyezkedik el. Felérve jobbra fordulok és egy hosszú folyosón végig menve még beveszek egy balost, ami sokkal rövidebb és a végén egyetlen ajtó van, az én szobám ajtaja. Hugié a sarok előtt nyílik.
Még nem voltam annyira álmos, így elmentem gyorsan lefürdeni, amiből lett fél óra ázás a tus alatt a meleg víz jótékony hatására, végezve felveszem trikómat és rövid nacimat és befeküdtem az ágyamba. Még épp végig gondoltam, hogy holnap megyek az énektanáromhoz, és hugival kerítünk egy ruhát az emlegetett bálra és más elintézendőnk nem is lesz. Ezután nem is jutott semmi eszembe, teljesen kiürült aggyal hamar utolért az álom.