1. fejezet

Na az első fejezet készen van. A vicces, hogy mindketten furának tartjuk a részünket! Remélem ezt is sokan fogjátok olvasni!

~ Victoria ~

- Hugi! Gyere már, így sosem érünk oda! – kiabáltam fel tesómnak. A spanyol válogatott egyik meccsére igyekeznénk, ha végre a húgom is méltóztatna lejönni és beülni az autómba.
A srácoknak itt lesz meccsük a Santiago Bernabéuba, az Argentínok ellen.
- Jó, megyek már! Nem értem minek ennyire sietni! – kiabál vissza.
- Tudod, hogy szeretem látni a kezdőrúgást, hiszen rá pár percre már el szokott dőlni, ki van fölényben!
- Itt vagyok, mehetünk – száguldott le a lépcsőn.
- Apu elmentünk! – kiabáltuk egyszerre apánknak a hatalmas házban és az ajtóhoz igyekeztünk.
- Megállni! – szólt ránk, mire megtorpantunk és megfordultunk. – Belépők meg vannak?
- Minek? Ránk néznek és egyből beengednek… - értetlenkedem, hiszen eddig akárhány meccsre kimentem, már egyből is nyitották nekem az ajtót és csak a mély meghajlást hiányoltam...
- Nem baj, nem lehet tudni. Nem árt, ha nálatok van.
- Nálam van… - válaszoltam flegmán és felemeltem kis táskámat.
- És Adan hol van? – Adan az én testőröm, mert drágalátos apánk, úgy gondolja még kis óvódások vagyunk, és védelemre van szükségünk, húgom testőre pedig mára pihenőt kapott.
- Elküldtem lemosni a kocsit.
- Melyik kocsit? – kérdezett rá a lényegre apu.
- A BMW-t – mosolyogtam szépen. Hát igen, azt mondtam Adannak, hogy a BMW-vel akarok menni, és megvárjuk míg visszaér, aztán indulunk. Apu csak a fejét rázta, és visszaindult a dolgozó szobájába.
- Inkább menjetek, jó szórakozást!
- Szia! – köszöntünk el tőle, és most már tényleg sipirc volt a fekete Ferrarimhoz, mielőtt még Adan visszatérne. Szemeim elé feltettem a napszemüvegem, és a bőrdzsekim cipzárját lejjebb húztam. Hűvös volt szinte egész nap, így egy farmert vettem fel, egy fehér trikóval és a fekete Adidas csukám, hajamat pedig felfogtam.
Az autó lóerőének hála hamar elértük a stadiont, ahol már nem kis tömeg összeverődött. Kicsivel távolabb leparkoltam, és elsétáltunk a bejáratig, addig is beszélgettünk. És mint mondtam, amint észrevették, hogy megyek már nyitották is nekünk az ajtót. Általában csak én szoktam kijárni a meccsekre, nem tudom mi ütött a húgomba, hogy képes velem kijönni. Mosolyogva köszöntem a biztonságisnak, aki most a VIP bejárónál állt.
Belépve a büfé felé vettem az irányt, és vettem két ásványvizet, egyet Laneilanak adtam.
Felmentünk és elfoglaltuk a helyünket a VIP lelátó első sorában, jobb szélen.
Az ásványvizes üvegemmel játszottam miután elkezdődött a játék, valószínűleg azért is, hogy az idegességemet levezessem.
- Vic, ki is a 4-es játékos? - kérdezi meg egyszer csak húgom.
- Sergio Ramos, miért?
- Csak kérdeztem. – mondta sejtelmesen. Én pedig nem foglalkoztam vele többet.


- Victoria! – hallottam meg a nevemet, azon az ismerős kemény, még is lágy hangon a hátam mögül. Hátrafordulva meg is láttam a lépcső tetején, elmosolyodva intettem neki egyet és visszafordultam, hogy a pályán történő eseményeket kövessem figyelemmel. Nem foglalkoztam a ránk vetülő szemekkel, mert hát nem megszokott, hogy valaki felemelje itt a hangját, és a játék már lassan a 20. perchez közeledett. Adan nem sokára rá leült a mellettem lévő üres székbe.
- Már megint átvágtál!
- Bocsi Adi fiú, mivel tehetem jóvá eme bűnömet? – hajoltam meg felé, mire leesett a fejemről a napszemüvegem az ő ölébe. Mindketten utána kaptunk, majd elröhögtem magam.
- Javíthatatlan vagy! – csóválta meg a fejét, de mosolygott, én pedig ártatlanul megvontam vállamat.
- Legalább nem unalmas az életed, és akkor is szeretsz.
- Álmodik a királylány?
- Beszél a menőmanó? – mindketten mosolyogtunk és egymás szemébe néztünk, álltuk egymás tekintetét. Szerettem vele az e fajta csipkelődéseket, és egyszerűen imádtam a szeme színét.
- Nem vagyok manó – kérte ki magának.
- Én meg királylány… - vágtam be egy fintort. Nem szeretem, hogy azért, mert apunak jövedelmező cége van, és mindent meg tud adni nekünk, ezért egy lapon említsenek az elkényeztetett cicababákkal. – Inkább ne is szólj hozzám.
- Na ne haragudj, én sem vagyok manó, te se királylány. És ha azt vesszük most kvittek vagyunk.
- Jó, rendben. De ezért el kell velem jönnöd pénteken.
- Hát nincs más lehetőségem, ez a dolgom. Hova megyünk? - érdeklődött.
- Elkísérsz a bálba…
- Na nem!
- Na de! – nekem sincs sok kedvem hozzá, de tudtam, hogy ő is szenvedni fog, ezért tökéletes partner az estélyre, és legalább apu sem szervez be valami bájgúnárt.
- Ezért még sokkal jössz nekem Victoria! – csak elmosolyodtam, és továbbra is egymás szemébe néztünk. Imádtam, ahogy kimondta a nevemet, eddig senki szájából nem hangzott ilyen jól. Kívülről nagyon úgy szoktunk kinézni, mint a szerelmesek, pedig ilyenről szó sincs. Csupán összecsiszolódtunk az évek alatt, ami nem volt nehéz, mert csak két évvel idősebb nálam, és ugyanaz az érdeklődési körünk. A hangos morajlás és üdvrivalgás keverékére figyeltem fel, a pályára szegezve tekintetemet láttam, hogy David Villát éltetik az oldal vonalnál, pedig még koránt sincs vége a mérkőzésnek.
- Most miattad lemaradtam a gólról – játszottam a csalódottat és beleboxoltam a vállába, ami persze meg se kottyant neki. Átkarolt és jobbjával arcához vonta az enyémet. Baljával pedig felmutatott.
- Nézd, az ott arra van, hogy visszanézhesd!
- Ha nem mondod rá se jövök, minek függesztettek fel oda egy óriás kivetítőt. És ha holnap megint miattad leszünk címlapon apu lenyakaz, és felakasztatja a dolgozószobájának ajtaja fölé.
- Meg tudom védeni magam, és te is megvédenél, ha mondjuk arra kerülne a sor, hogy lecseréltessen.
- Viccelsz? Végre megszabadulnék tőled!
- Ne feledd, hogy simán le tudlak gyűrni. – de ez maximum olyan szintű fenyegetés, mint amilyentől minket kell védeni, szóval semmilyen…

~ Fernando ~

- Victoria! – ki az az őrült, aki itt ”ordibál”? Neve hallatán az első sorból egy lány hátra fordult, az a csábos mosoly, és az a pajkosság, vidámság a szemében lehengerelt.
Nem sokkal később leült mellé egy fazon. Gondolom, aki megszólította, és én azóta is csak Victoriát néztem. Furcsa dolog, hogy első pillantás után rabul ejtette a tekintetemet, pedig nem is ismerem, azt se tudom ki ez a lány. Arról nem is beszélve, hogy szívesen megismerném, de a tudat, hogy valószínűleg azzal az öltönyös pacákkal van felbőszített. Ahogy elnéztem elég jól el vannak egymással, szóval nem szabad préda. Miket beszélek? Hiszen nekem ott van Olalla… igaz, hogy most nem a legjobb időket éljük, de attól még a szerelmem.
Pillanatok múlva barátom gólt lőtt, amiről lemaradtam, de azt hiszem nem csak én. Sajnálom, hogy nem játszhatok, de hát a sérülés az sérülés. Nekem pedig gyógyulnom kell.

~Laneila~

A napokban belebotlottam nővérem egyik focis újságjába, de már nem volt erőm arrébb dobni, így unottan felvettem a földről. Itt volt a hiba. Ha aznap nem veszem fel azt az újságot, akkor most sem ülnék itt ezen a meccsen. Az újságban egy gyerekes arcú focistával találtam szembe magam, akinek a tekintete magával ragadott. Nevet nem találtam hozzá, így rejtély maradt számomra, hogy ki az, de egyre jobban hajtott a kíváncsiság, így egyre jobban kezdtem nézni a focimeccseket, hátha felbukkan a titokzatos idegen. Nem ismertem magamra azokon a napokon, hisz én utálom a focit. Sosem szerettem, de mégsem hangoztattam utálatomat, mivel nővérem egyszerűen szerelmes volt, már magába a labdába is. Egyre jobban és jobban izgatta a fantáziámat a férfi, mikor is hallottam, hogy nővérem izgatottan várta a Spanyol válogatott következő meccsét. Apánk az adidas cég vezetője, ami a Real Madrid focicsapat főszponzora, így amellett, hogy kapjuk a legjobb cuccokat, hivatalosak vagyunk a rendezvényekre és egyéb adidassal kapcsolatos dolgokra. Nem vagyunk elszállva magunktól, mint egy-két plázacica, akik amint ha valamit tenni kell máris csak a kifogást keresik. Nem. Mi megtanultuk a határokat és rendes életet élünk. Na de visszatérve a focira. Ma reggel csak azt hallottam nővéremtől, hogy a spanyolok így, a spanyolok úgy, hát elegem lett.
- Jól van! Én is kimegyek ma! - szóltam neki, mire ledöbbent. Nagyon. Oda is jött, hogy megmérje nincs-e lázam, de csak megráztam a fejem. Egy gyors zuhanyzás után, egy egyszerű farmert vettem fel egy barna csíkos hosszú ujjú felsővel, lábamra fehér magas szárú adidast húztam, felülre pedig még egy fehér kabátot vettem. Tesóm már zsörtölődött hogy indulni kéne, így lerohantam és a szigorú apai utasítások után már itt ülök a csarnokban.
- Vic, ki is a 4-es játékos? - kérdezem meg tőle, annyira ismerős.
- Sergio Ramos, miért?
- Csak kérdeztem. – az ő neve is szerepelt az újságban. Ő lenne az? Nagyon elmerengek, így azt se veszem észre, hogy nővérem testőre, Adan is megérkezett. Csak Őt figyelem, de egyszerűen nem tudok egyik napról a másikra változtatni a szokásaimon, így hamar elálmosodom és próbálom nyitva tartani a szememet. De nem sikerül. Egyre csúszok lejjebb a széken, míg végül meg nem találom a kényelmes pózt és elalszom.
Üdvrivalgásra ébredek, és látom, hogy mindenki áll, csak én nem. Hát ezen ne múljon. Felállok én is, aztán látom, hogy majdnem mindenki szedelőzködik.
- Szépen átaludtad a meccset - dorgál meg nővérem és tényleg mérgesen néz rám.
- Jól van na, ígérem többet nem zavarom meg a meccseidet, nem kell aggódnod. Majd ha érdekel akkor megnézem a tv-ben - védem meg magam, mire Adan nevetni kezd. - Te meg ne röhögj, mert kapsz egyet.
- Na jól van, menjünk, hova tovább? - kérdezi a testőr, Vic felé fordulok aki megrántja a vállát. Ugyan úgy teszek, majd Adan is. Egyszerre kezdünk el nevetni, majd a mögöttünk lévő valamelyik sorból egy hangos morgás erre a válasz. Mikor megfordulok, hogy megnézzem kinek nem tetszik a mi jókedvünk egy furcsa fejű emberrel találkozik a tekintetem. Hirtelen elkapja a fejét, hosszasan néz farkasszemet Victoriaval, majd elmegy.
- Furcsák az emberek - jegyzem meg, mire elindulok kifelé a lelátóról. Kint megbeszéljük, hogy hazavisszük a Ferrarit, meg Adan is hazajön, utána pedig átülünk a BMW-be. Kitaláltuk, hogy elmegyünk biliárdozni, és hogy igazságos legyen hátramegyek Fabricioért, a testőrömért, hogy csatlakozzon hozzánk.
- Fabricio~ - kopogok be, mire kinyitja az ajtót.
- Mondjad Laneila. Mit szeretnél? - szegényt zargatom a szabadnapján. Egyszer még elküld a fenébe.
- Elmegyünk biliárdozni, Vic, Adan meg én. Nincs kedved csatlakozni?
- De, szívesen. - rápillant a szekrényére, mire felnevetek.
- Nem kell hivatalosan felöltözni. Farmer, póló, aztán rá a zakó és kész is vagy. Adan is lazára veszi - elmosolyodik, majd kimegyek. Nadrágomat magamon hagyom, csak a felsőmet cserélem át egy feketére, majd lemegyek és beülök hátra. A két makacs - Victoria és Adan - kint veszekszik, hogy ki vezessen.
- Az én kocsim! Én vezetek! - próbálkozik tesóm, de Adan csak felemeli a kezét, hogy tesóm ne érje el a kulcsokat.
- Sajnálom Victoria, én a testőröd vagyok, kötelességem téged szolgálni. Szóval ülj be! - tesóm duzzogva ugyan, de megadja magát, és beül az anyós ülésre, Fabricio pedig hátra mellém.
- Még jó, hogy nekem nincs ilyen gondom, hogy ki vezessen, Fabricio nem is engedne veszekedni - motyogom a két csendben ülőnek, majd kifordulunk az udvarról.
- Hát mivel nincs meg a jogsid, még ne is vezess - szólal meg mellőlem az illető mire csúnyán nézek rá, de ő csak vigyorog. Az egyik közeli biliárdszalonba megyünk, ahol már szinte törzsvendégek vagyunk, majd elkezdődik a szórakozás.