3. fejezet

Na megírtam :) És ismerkedek a képszerkesztővel is, mint láthatjátok. Szerintem nem is olyan rossz kezdésnek! :) Jó olvasást! És vélemééééééééééényt!!!! Különben tényleg boszi leszek! :D

~ Victoria ~

Reggel… hajnalban… kinek mi… nekem a fél 8 még hajnal, szóval ekkor húgom ébresztett.

- Ébresztőőő! Hasadra süt a nap! – rontott be szobámba és vetődött rá ágyamra.

- Hagyjál békén! – morogtam vissza neki, de nem hatott semmit. A rengeteg közül pont az én párnámat ragadta meg és rántotta ki a fejem alól, majd helyezkedett el rajta.

- Mennünk kell vásárolni, és órád is lesz ma!

- De az még később lesz! Adj még fél órát, kérlek!

- Na jó, de ha nem kelsz fel megjárod. Mondjuk rád uszítom Adant!

- Csak azt ne! Nyolckor fent leszek, ígérem - nem akarok megint egy Adan féle ébresztőt, a jó múltkori is épphogy elmúlt. Nem volt kellemes, hogy kihúzott egészen az ajtón kívülig, mert nem voltam hajlandó felkelni.

Laneila kiment, én pedig visszavettem a nagy pihi-puhi párnámat és beletemettem arcomat. Húgom is tudja, hogy úgy sem fogok én nyolckor felkelni, így már a legrosszabbra készülve aludtam vissza.

***

Nem sokkal 10 óra után ketten settenkedtek a hatalmas kúria folyosóján, az egyik szoba irányába. Egyiküknél egy hatalmas serpenyő és egy méretes fakanál leledzett. A lány meg közben jót kuncogott a markába.

Csendesen benyitottak az ajtón, és konstatálták, hogy akié a szoba az még mindig édesdeden alszik. A fiú odalopózott az ágy mellé, lassan felemelte a karjaiban tartott tárgyakat, nagy levegőt vett, rávigyorgott a lányra, és gyorsan cselekedett… összeütötte a két tárgyat.

***

- BUMM, BUMM! – hát ilyen alvásból vakrepülést sem hajtott még véghez szerintem senki se… de most túl teljesítettem mindenkit, még magamat is. Erőt vettem magamon és feltápászkodtam az ágy mellől, ahova kerültem.

- Ó az a jó édes… hogy a fene esne belétek! – néztem szúrósan Adanra és húgomra, akik már hasukat fogva röhögtek… ráléptem az ágyamra és már repültem is Adan felé, szerencsére nem vett észre, és nem tudott félre ugrani, így kábé a nyakában kötöttem ki, és püföltem ahol értem. De a jó kedvét még így sem tudtam lelohasztani. Ilyen a mi kapcsolatunk, ő röhög, én meg kiélem rajta a dühöm és meg se érzi, persze általában csak a felé irányulót. Ráborultunk az ágyra és Adan most már lefogott, de még mindig vidáman mosolygott.

- Jó reggelt! – nyomott puszit az arcomra. Én pedig nem tudtam tovább haragudni rá, és a mai ébresztő nem is volt olyan durva, de majd a húgom megissza a levét a nap folyamán…

- Na kifelé, had öltözzek fel! – segítettem ki őket az ajtómon kívülre. Én pedig bevetettem magam a gardróbba és kivettem egy fekete koptatott-szaggatott farmert és egy fehér trikót, rá pedig egy szürke bő felsőt, aminek a “nyaka” a vállamon volt. Kihúztam szememet fekete szemceruzával, felkaptam táskámat, beledobtam a telefonomat, és levánszorogtam a konyhába. Útközben találkoztam apuval, ő már végzett a reggelivel. Adott egy puszit az arcomra és ment is tovább dolgozni…

- Jó reggelt! – köszöntem a bent lévőknek, akikkel ma még nem találkoztam, mivel drága testőröm és húgom is itt terpeszkednek. Töltöttem magamnak egy bögre gőzölgő kávét, kivettem a tejet és én is lecsüccsentem a pulthoz. Bár eléggé támasztanom kellett a buksimat, nincs sok kedvem a mai naphoz. Vásárlás, ének óra, bár az legalább jó, ha nem kötözködik a tanárom. És aztán még este az a fránya bál.

- Inkább már napot… - szólt közbe Adan.

- Te csak ne szólj be nekem te szadista! – morgom neki.

- Mondja ezt a másik szadista! – szól be még a saját húgom is.

~Laneila~

Nővérem brutális felébresztése után lemegyek a konyhába reggeliért.

˗ Sziasztok! - ülök le az asztalhoz.

˗ Szia Laneila. Mi a mai programotok? - kérdezi apu egy pirítós majszolása közben.

˗ Szerintem elég nagyok vagyunk ahhoz, hogy nem kell mindenről beszámolnunk apu. Nem kell aggódnod, úgyis jön velünk Fabri és Adan.

˗ Alapból nem kérdezhetek rá? - kicsit bunkózik ő is velem, de nem szeretem, mikor apáskodik. Jó oké, jogosan teszi, mivel az apánk, de akkor is!

A reggeli végére ér le Vic elég harapós kedvében, és máris egymásba kötnek Adannal. Komolyan, néha olyanok mint a húsz éves házasok. Míg a többiek befejezik az étkezést, én felmegyek és lezuhanyozok, majd egy fekete leggingset keresek elő, és egy rövid gondolkodás után egy mintás tunikára esik a választásom. Hajamat kiengedem, majd lemegyek a kocsihoz. Adan és Fabri már ott állnak és beszélgetnek, de mivel mérges vagyok Vicre - mivel vicces és szivatós kedvében összeragasztózta a kilincsemet - így nem szólok hozzájuk. Hamarosan letrappol tesóm és bájosan mosolyogva venné el a kulcsot Adantól.

˗ Én vezetek! - csattan fel Vic, mire a két testőr egyből körbeállja.

˗ Na nem! Én vezetek! - vágja rá egyből Adan és Fabri egyszerre. Heves vita alakul ki, és nem győzöm kapkodni a fejemet, mire Fabri elcseni Adantól a kulcsot és beül a kormány mögé.

˗ Nem értem miért jó mindig ez a hiszti indulás előtt. - húzom el a számat, mire Vic mérgesen néz rám mellőlem. Jó oké, biztos, ha lenne jogsim én is veszekednék a slusszkulcsért, de még nincs, szóval nem értem.

˗ Ha nem tetszik ki is lehet szállni. - morog Vic, mire kinyitom a kocsiajtót és ki is szállok. Hallom, ahogy még egy ajtó kinyílik, majd nővérem a karomnál fogva rángat vissza a kocsiba. Elindulunk, az úton Vic folyamatosan piszkál, mind fizikailag, mind beszólásilag.

˗ Befejeznéd már végre? - kérdezem már nagyon mérgesen, de csak mosolyog.

˗ Ne aggódj, most csak egy kis szünetet kapsz, aztán folytatom. - mondja nevetve. Megérkezünk a szokásos ruhaüzletünkhöz, Fabri leparkol, ezután kiszállunk és bemegyünk. A férfiak lecsüccsennek a kanapéra, mi pedig keresgélni kezdünk. Nővérem fél órás válogatás után két ruhával megy be a próbafülkébe, míg én tíz perc alatt öt ruhával. Hosszas őrlődés után egy fekete koktélruhán állapodok meg, amelyet egy fehér masni díszít. Mivel rengeteg cipőm van, így én azt nem választok, Vic viszont igen, így visszaöltözésem után leülök a fiúkhoz. Adan elmegy telefonálni, így Fabrival kezdünk el beszélgetni. Testőrömmel nagyon egyezik a zenei ízlésünk, így nem nehéz belebonyolódni egy hosszas beszélgetésbe. Mindketten kacagunk éppen, mikor megjelenik egy mérges Vic és Adan. Emiatt megint elfog a nevetés, nővérem pedig kinyújtja rám a nyelvét.

˗ Na mi az? Megint összevesztetek? - kérdezi Fabricio.

˗ Neem~ - nevetek fel. - Adan megint végezni akarta a munkáját, vagyis apáskodni Vic felett, de nővérem elküldte a fenébe. Igazam van, vagy igazam van? - állok Adan elé vigyorogva, mire megpöcköli a homlokomat. - Ez fájt te kigyúrt létra!

Elindulunk a kasszához, de ekkor Vicnek eszébe jut valami.

˗ Srácok, nektek van mibe mennetek? - gonosz mosolyra húzza a száját, hisz mindketten tudjuk, hogy testőreink a legjobban a vásárlást utálják. De jó gyerek módjára lemondóan sóhajtanak, hátraarc, és már indulnak is meg a férfirészleg felé.

~ Victoria ~

Egész délelőtt húgom vérét szívtam kivéve amikor nem Adanét.

Megérkezve kedvenc boltunkba, ahonnan csak is a legjobb darabokkal szoktunk távozni, egyből neki vetemedtünk a kutatásnak. A fiúk pedig lecsüccsentek és vártak. Filóztam egy barna árnyalatú és egy pirosas színben játszó térd alá érő visszafogottan dekoltált ruhán, míg végül arra jutottam, hogy mindkettőt elviszem, még a másik jól jöhet máskor. Én hamar végeztem, húgom válogatott még egy jó darabig, én pedig még gyorsan találtam, a piros ruhához illő magas sarkút. Adan épp telefonált mikor megláttam, hogy a zakója zsebéből kilóg a slusszkulcs kulcstartója. Odalopóztam és már óvatosan kihúztam… erre pont lerakta a telefont és elkapta a csuklómat. Egyszer tényleg megfojtom, addig éljek!

- Mit csinálsz? – kérdezte.

- Csak láttam ott valami foltot, gondoltam megszabadítalak tőle.

- Mióta hívják a foltot kocsikulcsnak?

- Mióta én azt mondtam. Nem igaz, hogy nem vagytok képesek odaadni az autóm kulcsát. Bekattanok, ha nem vezethetek, de neeeem… van itt két tökkel ütött kan, akik teljesen lekorlátoznak. – keltem ki magamból teljesen.

- Tökkel ütött kan? Te átkozott boszorkány! – szídd most már ő is, de aztán nyugodt hangon folytatja - Ez a dolgom. és örülnék, ha végre engednéd, hogy azt csináljam, amiért az apád megfizet.

- De az isten verje meg az apám nem sofőrnek vett fel titeket – úgy kellett visszafognom magamat, hogy ne üvöltsem le a fejét. Komolyan, ha ilyen fenomenális nap volt az eddigi, mi lesz ezután?

- Hadd emlékeztesselek rá, hogy de! Csak te gondolod így, mióta meg van a jogsid!

- Nem érdekelsz. – fordultam el és indultam volna a pénztárhoz, de megfogta a vállamat.

- A kulcsot!

- Dehogy adom oda – és kirántottam magam a marka közül.

Mindketten gőzölgő fejjel mentünk vissza a többiekhez, szinte azonnal indultam is a kasszához. Aztán eszembe jutott, hogy a fiúknak is elkélne egy új szmoking. Van már így is egy pár nekik, de néha nem árt egy kis frissítés. A fiúk visszamentek én pedig ledobtam magam a kanapéra. 20 perc múlva a kiválasztott darabbal jöttek vissza. Fogtam odadobtam Fabricionak a kulcsot, ezzel nem kis meglepődést kiváltva mindenkiből. Ezután pedig elvettem Adantól és Fabritól a szmokingokat és beálltam fizetni.

- Édes drága nővérkém te jól vagy?

- Miért? Tán rosszul nézek ki? – ironizáltam, pedig tudtam, hogy a cselekedetem miatt lepődött meg, ugyanúgy mint a többiek.

- Hát hogy kifizeted a fiúk cuccát!

- Ja, hogy az. Majd le lesz vonva a fizujukból. Ne aggódj!

- Na ez a mi Victoriánk – lélegeztek fel hátul Adanék. Mocskok, nem vagyok én banya, csak ők hozzák ki belőlem. Se pénzéhes ribi… A szmokingok árába sem fogok belehalni, ennyit azért megérdemelnek, ha már elkísérnek minket este… mondhatni a munkaruhát mi szolgáltatjuk.

Fabricio vezetett haza is, én viszont csak annyira szálltam ki, hogy elspuriztam a Ferrariig és már indultam is órára. A táskámban minden benne volt, ami kellett és Adant is leráztam, nincs ma sok hangulatom hozzá…

Emlegetett szamár… a műszerfalra rögzített tartóban a telefonom megszólalt és Adan hívott. Egy sóhaj után felvettem és kihangosítottam.

- Elegem van belőled!

- Akkor jó, legalább ugyanúgy érzünk! – mondtam és kinyomta.

Vezettem tovább és nem álltam le. A szívem legmélyén azért utáltam összeveszni Adannal. Az évek folyamán a legjobb barátom lett, a bizalmasom és talán a bátyám is, de lehet csak félre értelmezem az érzelmeimet.

Az óra lassan és kínzóan telt, nem bírtam rendesen koncentrálni.

Még tovább is ott tartott a tanár… Mondván, hogy ha el akarom érni az álmom, akkor azért meg kell dolgoznom… Énekelek én neki a zuhany alatt reggel és este is, ha kéri, de most tényleg nincs hangulatom dalolni.

Hazafelé még a délutáni dugóba is belekerültem a belvárosban, volt vagy délután 4, mire hazaértem.

Morcosan mentem be a konyhába, hogy megnézem maradt-e valami ebédről.

Iza a szakácsunk is bent volt még, és még vagy 20 ember készülve az esti bálra. Puszit nyomtam az arcára, mert ő az, akire semmiképp sem haragudhatok és nem vezethetem le a feszültségemet. Néha vele szoktunk lelkizni hugival, és az ő 50 éves fejével jó tanácsokat szokott adni nekünk.

Általában vagy megfogadjuk, vagy ha nem megyünk hozzá sírni, hogy hülyék voltunk.

- Mit szeretnél aranyom? – kérdezi tőlem kedvesen.

- Enni – mondom morogva.

- Mi a baj kincsem?

- Semmi, csak fáradt vagyok. Ma mi finomat főztél? – nézek rá mosolyogva, éhes, könyörgő szemekkel. – Iza elkuncogja magát, majd megy is a kamrába. Visszatérve egy tál gőzölgő leveset rak le elém. Ahogy elnézem az isteni borsó leves receptjét vette ma elő. Gyorsan elfogyasztom, és addigra már a másodikat is elém rakta. Fokhagymás sült krumpli, csirkemellel. Ez az isteni fogás legalább egy piros pont a mai napnak!

- Tele lettem, köszönöm! – adok egy cuppanósat az arcára és felmegyek a szobámba. Út közben nem találkozok senkivel, mivel a hátsó lépcsőn megyek fel és mindenki a hall környékén szorgoskodik most… Befekszem ágyamba és csak pihenek, miután meguntam megnéztem mennyi az idő, mindjárt fél hat. A vendégek hétre jönnek. Elmegyek fürdeni, hajat mosni, megszárítkozom, a hajamat begöndörítem és egy laza kontyba fogom.

Felveszem a térdig érő ruhát és átbattyogok hugihoz, hogy húzza fel hátul a cipzárt, mert most nincs kedvem nyújtó gyakorlatokat végezni, hogy magamnak is feltudjam húzni. Visszamegyek a szobámba és kisminkelem magam, fekete szemceruza, enyhe barna szemhéjpúder, egy aprócska pirosító és kész vagyok és még csak háromnegyed hét van. Lemegyek, mert apu ilyenkor még inkább érzékeny arra, hogy ha késünk. A hallból nyílik egy óriási terem, odamegyek be és szemlélem meg a díszítést. A fal mentén asztalok, rajtuk virággal, a szemközti falat egy hatalmas két ajtós üvegajtó töri meg, ami a teraszra majd lépcsőn lemenve a szintén hatalmas kertre vezet. Az egyik sarokban zenészek hangolnak, sosem értettem miért kell nekünk is ekkora felhajtásban élnünk. Szeretem a régi korokat, a nagy ruhákat, a keringőt, a bálokat, de ahogy átélem ezeket évente többször valahogy abszurdnak tűnik és nyűgnek.

Egy virág szirmával játszok mikor hozzám lép húgom és fess kísérője Fabri.

- Adan hol van? – kérdeznek rá szinte egyszerre.

- Nem tudom… megyek megnézem. Majd találkozunk még – annyi szent, hisz mégis csak a saját házunkban vagyunk.

Felmegyek az emeletre Adan szobájához, halkan nyitok be. Ő az ágyon fekszik félmeztelenül és meg se mozdul érkeztemre. Odasétálok az ágyához, majd odakuporodom mellé és átölelem.

- Ne haragudj! – bújok a mellkasához.

- Te se! – kezdi el simogatni szabad vállamat. Olyan jó most így, legszívesebben már le se mennék.

- Akkor lejössz? - nézek fel rá könyörgően.

- Neked nem lehet ellenállni – mosolyodik el. Hé, én azért könyörögtem, hogy inkább maradjunk itt a nyugalom szigetén. Feláll és bemegy a fürdőbe felöltözni. Megvárom míg végez, így együtt megyünk le egymásba karolva, mosolyogva. Már rengetegen vannak a hallban is, akkor gondolom a teremben is. Lent beleolvadtunk a tömegbe, bájologtunk, mosolyogtunk, úgy hogy már fájt az arcunk. Most pedig Adant hátra hagyva tartok egy egyén felé.

- Szia Sergito! – köszönök rá a nagy nő csábászra. Megfordul és meglepődik, hogy engem lát.

- Szia! Hát te itt? – azért nem felejt el magához ölelni.

- Itt, ne is kérdezd! – mondom fancsali képpel. Ő sem tudja, hogy ki az apám, apu jó rég óta gondoskodik róla, hogy ne nagyon tudjanak a családjáról, amit szerintem egyikünk sem bán.

Elbeszélgettem Sergioval, már rég nem láttuk egymást. Egy kis friss levegőre volt szükségem, ezért kimentem a teraszra. Sehol nem láttam hugiékat, se Adant egy jó ideje. Még csak fél órája vagyok lent, de már meg akarok lépni az egész elől a szobámba. Nagy levegőt veszek és megindulok, hogy átvágjak a termen. Ha apu meg tudja, hogy megint nem bírtam ki végig kapni fogok a fejemre, de nem érdekel. Majd azt mondom nem voltam jól.

Majdnem kiértem a teremből, mikor valaki elkap és a fülembe súg valamit.

- Csak nem engem keresel?