Sajnálom a késedelmet, de nem volt időm, és a végével se voltam megelégedve, de úgy érzem ennél jobbat nem tudnék hozzá írni... Majd megkérem Esztit, hogy megint ő kezdje a kövi fejit, hogy adjon nekem egy kis ihletet! :) Jó olvasást, remélem azért nem lesz olyan rossz, mint amennyire én gondolom.
Sok szeretettel: Eszti, Viki
~Laneila~
- Szerinted meddig kell még itt vigyorognunk? - kérdezem Fabriciotól, miközben a falat támasztjuk mindketten.
- Minimum két órára tippelek. De ahogy apádat elnézem ez még tovább fog tartani. - ettől féltem. Apa mindig is halálosan komolyan veszi ezeket a rendezvényeket és képes olyan hangulatot teremteni, hogy a vendégek ne akarjanak egyhamar hazamenni. Ahogy látom Vicnek sikerült lerángatnia Adant. Ahogy követem a tekintetemmel nővérem útját, meglepődök, mikor megáll és egy személlyel kezd el beszélgetni.
- Oh, Fabri, milyen rendezvényen vagyunk? - kérdezem testőrömet, aki felnevet, majd felül az egyik ablaknak a párkányára.
- Fogalmam sincs. Valamilyen focistatalálkozó, a személyekből kiindulva, de az is lehet valami jótékonysági cuccon vagyunk. - válaszol, majd valamit mondd nekem, de nem hallom, így egyedül maradok. Vic befejezi a beszélgetést a barna szemű személlyel, és kilép az erkélyre. Sóhajtva hunyom le a szememet, hogy próbáljak egy picit pihenni, de ez persze nem sikerül. Érzem, hogy valami hideg landol a ruhámon, felnézek és látom, hogy az újonnan vett ruhán egy szép ékes folt virít.
- Sajnálom, nem volt szándékos! - szabadkozik egyből az elkövető, és ahogy ránézek a szívem hevesebben kezd el dobogni. A focistám...
- Semmi gond! - mosolyodom el. - De ha nem haragszol, most felmegyek és átöltözök. - lépek le gyorsan és apám felé veszem az irányt. Itt a tökéletes kibúvó a rendezvény alól.
- Laneila? Hova ilyen sietséggel? - állít meg Fabri.
- Ha el akarsz szabadulni innen, akkor most velem jössz. - egyből mellém áll, én pedig belé karolok.
- Apa? Van egy szabad perced? - hívom félre apámat.
- Mondjad kislányom. - mosolyodik el.
- Mivel egy kedves résztvevő leborította a ruhámat, ezért szeretnék felmenni, hogy kimossam. És mivel a másik ruhám a tisztítóban van, ezért még meg is kell várnom, hogy megszáradjon, hogy vissza tudjak jönni. Remélem nem haragszol, ha most felmennék. - mosolyodom el.
- Persze, ez csak természetes! De már nem muszáj lejönnötök, majd Victoria és Adan tartják helyettetek a frontot. - bólintok, majd kapok egy atyai csókot a fejemre és kilépünk a teremből. Amint felérünk a szobámba mindkettőnkből kitör a nevetés, majd Fabri odamegy a szekrényemhez és kinyitja.
- Hölgyem, azért van egy pár ruhája szabadon. - nevet tovább.
- Nem az a lényeg. Hanem, hogy bevette, és hogy Victoria és Adan megszívták. - terülök el az ágyamon. - Filmezünk?
- Csenek el popcornt meg valami üdítőt. Addig öltözz át, tíz perc és itt vagyok! - mosolyogva lép ki a szobámból. Fabricio hamar visszatér, addigra én már egy rövidnadrágban és egy pólóban virítok az ágyam közepén.
- Mit nézünk? - kérdezi, mire meglobogtatom előtte a Másnaposok DVD-t. - Tökéletes!
Elkezdünk filmezni, és a szórakozásunkat egy kopogás zavarja meg. Még jó, hogy kulcsra zártam az ajtót.
- Ki az? - kiabálok ki.
- Izabela vagyok, drágám. - odalibbenek az ajtóhoz és kinyitom. Tudom, hogy ő nem árulna be apunak, sokszor ment ki minket a bálokról.
- Mit szeretnél? - mosolyodom el.
- Egy fiatalember keres téged, szeretne bocsánatot kérni, valamilyen leöntött ruha miatt.
- Oh, megteszed, hogy felküldöd? - pirulok el. - Nem hiszem, hogy apu díjazná, ha így libbennék le, főleg, hogy természetesen éppen mosom a ruhámat. - nevetek fel, és Iza is kuncog.
- Persze, szívem, mindjárt felküldöm. Szerbusz Fabricio! - köszön még testőrömnek, aki csak int, mivel tele a szája popcornnal. Nem csukom be az ajtót, csak kiülök a korlátra, ahonnan látom, hogy az öltönyös focista épp felfelé tart. Amikor megpillant elmosolyodik, én pedig zavarban érzem magam, amiért ő ilyen hivatalosan van öltözve.
- Jó estét, hölgyem. - áll meg pár lépésre tőlem, így leszállok a korlátról.
- Szerintem maradhatunk a tegezésnél. - mosolyodom el, mivel ő is. - Laneila Sophie Ramírez. - nyújtok kezet.
- Sergio Ramos. - kezet rázunk, majd Fabri is kijön. Sergio furcsán néz a mögöttem álló férfire, így bemutatom.
- Sergio, ő itt Fabricio Arroyo López. Fabri, az úr Sergio Ramos. - kezet fognak, de még mindig furcsán méregeti Fabrit a focista. - Ő a testőröm.
- Örvendek. - szólal meg Sergio, majd visszahelyezi rám a tekintetét. - Sajnálom a ruhádat, szeretném valahogy jóvá tenni.
- Nem kell, sőt, én köszönöm, mert így megmenekültem a vigyorgástól. - mosolyodom el. - Nem a szívem csücske a rendezvény.
- Elhiszem. Viszont nekem lassan mennem kellene vissza, mert a többiek keresni fognak. Remélem még találkozunk Laneila. - csókol kezet, majd eltűnik a lépcsőn, aminek az alján egy mérges Adan és Victoria van.
~ Victoria ~
Majdnem kiértem a teremből, mikor valaki elkap és a fülembe súg valamit.
- Csak nem engem keresel?
Hirtelen fel se ismertem a hangját, Adan volt az csak egy kicsit mélyebb orgánummal. Teljesen kirázott a hideg tőle, jó értelemben.
- Ha azt akarod, hogy szívinfarktusban vigyenek el, jó úton haladsz.
- Inkább a táncparkettre haladjunk – von maga után a terem közepére, a mai napig meg tud lepni, hogy tud és szeret is táncolni.
A zenekar épp egy keringőbe kezd bele, Adan pedig maga elé pörget és elkezdünk rá táncolni, vagyis ő vezet én pedig csak követem. Átszeljük az egész helységet és nagyokat mosolygok egy-két pörgetés után. Azt hiszem kijelenthetem, hogy ő igazán ért hozzá, hogy lefárasszon, most is sikerült elérni egyetlen keringő alatt, hogy gyorsabban szedjem a levegőt, de nem ereszt a következő számot is végig táncoljuk.
Már szinte vártam, hogy vége legyen és Adannak is elmenjen a táncos kedve, bár igazán belegondolva, míg táncoltunk meg se fordult a fejemben, hogy le akarok ülni. De így sincs nyugtom, elkérnek Adantól.
Az újabb támadóm Sergito. Régen sokat táncoltunk egy-egy buli vagy esemény alkalmával. Vele viszont nem olyan bensőségen táncolunk, mint Adannal, Sergivel mi hozzuk a formánkat és beszélgetünk közben.
- Sergi mit akarsz a húgomtól? – kérdezek rá, mivel láttam, hogy hogyan nézte.
- A húgodtól? – kérdez vissza megrökönyödve.
- Igen. Láttam, hogy direkt ráöntötted a borodat.
- Előtted mindig lebukok... Mit mondtál? Ő a húgod?
- Igen.
- Várjunk csak? Ha ő a húgod, és mint meg tudtam, hogy itt él, akkor te is itt laksz. Miért nem mondtad még ezt soha?
- Gratulálok észkombájn. Az 5 milliós főnyeremény a tiéd. Amúgy apu miatt. Nem akar kitenni minket annak, hogy zaklassanak. De hát most az idióta húgomnak hála előtted lebuktunk.
- Akkor az apád vagyis apátok?
- Igen ő. Ő szervezte ezt a mai hacacárét is. De azért tartsd titokban légy szíves, hogy mi kik is vagyunk, azt meg főleg honnan ismerjük egymást.
- Rendben, ebben megegyezhetünk. Látom még mindig jól táncolsz. – dicsér meg.
- Ahogy te is – már nem is tudom hány éve ismerjük egymást. És ha mi ketten egy olyan helyen találkozunk, ahol még zene is volt, le se lehetett minket lőni.
- Elkérhetem a hölgyet? – hallok meg egy hangot mögülem.
- Nehéz szívvel, de átadom az én kedvenc táncpartnerem – viccel Sergio, amin csak mosolygok. - Megyek megkeresem a húgodat.
- Ismersz, ha megbántod a heréd bánja! Egyszer már eljátszottuk ezt...
- Értettem. – hajol meg viccesen és távozik.
Megfordulok és Fernando Torres nyújtja kezét az enyémért. Meglepődök, de kezébe simítom az enyémet és a másikat a vállára rakom és elkezdünk táncolni. Még sem mondhattam neki azt, hogy „Bocsi, te miért akarsz velem táncolni? Mert én nem igazán akarok...”
Tánc közben illik a másik szemébe nézni, így én is felveszem a szemkontaktust, és megnézem az arcát.
Csoki barna szem, aranyos szeplők, féloldalas mosoly. De a külső nem minden, én már csak tudom.
Ő is a legjobbkor tud lekérni, mikor egy szerelmes, fájdalmas összeborulós szám megy...
http://www.youtube.com/watch?v=zz28wYJf-fA&feature=related
A szám végeztével udvariasan megköszönöm a táncot, de ekkor megint odalép valaki.
Felnézek rá, és egyből repülök a karjai közé.
- Bátyó, hogy hogy itt vagy? – félre értés ne essék, nincsen még egy elveszett bátyánk is, ő csak az unokabátyánk. Hozzám közelebb áll és tényleg olyan, mintha a bátyám lenne és együtt nőttünk volna fel, ami félig-meddig igaz is. Laneilaval viszont nem olyan szoros a kapcsolatuk. És mióta meghazudtolta a vérét, és elárulta a családját és elkezdett Vettelnek drukkolni azóta alig beszélgetnek. Ferni jól be is sértődött, de én kitartok mellette.
Mikor lemászok a nyakából, Fernando még mindig mellettünk áll. Na jó akkor legyünk kedvesek.
- Vicces, a két Fernando együtt – jegyzem meg az orrom alatt. – Fernando Torres, és Fernando Alonso. Találjátok ki, ki melyikőtök!
- Szép üdvözlés, azért jobbra számítottam. Amúgy Basty bácsi hívott meg, így is siettem, hogy ideérjek.
- Attól függ milyen autóval jöttél!
- Egy Porsche Panamerával. Kipróbálod?
- Naná, de gyorsan mielőtt Adan vagy Basty észreveszi, hogy eltűntem.
- Gyere – lobogtatja meg előttem a kulcsot.
- Viszlát Fernando – köszönök el azért a másiktól.
- Mi az, miért búcsúzol? Ki akarsz nyírni, vagy magadat az én kocsimban? – hülyéskedik az én bohóc rokonocskám.
- Lökött, nem tőled köszöntem el.
- Tudom. Nesze – dobja át nekem a kulcsot, beülök a vezetőülésre, leveszem a magassarkúkat, addigra ő is beül. Beindítom a motort és az feldübörög, már most imádom, ha nem lenne a Ferrari és a BMW már így is a nevemen, akkor tuti egy ilyenre is szert tennék.
- Már tudom mit vegyél nekem szülinapra meg karácsonyra. – vigyorgok rá.
- Aha, én onnantól kezdve meg halott lennék... És nem tudnék többé versenyezni? Képes lennél megfosztani eme szenvedélytől?
- Most miért? Szerintem már Vettel kifosztott téged... De én örökké Neked fogok szurkolni, hogy ha még egy traktorral versenyzel akkor is. És amúgy is Apu miattad talán elfogadná, és az sem utolsó szempont, hogy tőled tanultam vezetni.
- Igen, és azóta is hallgathatom, hogy mész az utakon.
- A vérünkben van, és tudjátok jól, hogy még balesetet se okoztam. Olyan vagyok, mint te. Száguldás mindenek felett, de hogy a kocsi sértetlen maradjon az még fontosabb. Szóval büszke lehetsz rám. Bezzeg te meg a hétvégén összeütköztél Buttonnal a károdra...
- Az nem csak az én hibám volt! Egyáltalán elindulsz valaha, mert akkor cserélhetnénk!?
- Még egy kicsit várj... – felpörgetem a motort, a kerekek csikorognak, a kézi féket kiengedem és a gázra rátaposok. Hangosan, füstölő kerekekkel indulunk el, remélem apu nem hallotta meg. - Meddig maradsz?
- Egy pár napig, utána megyek Valenciába tesztelni.
Eztán befogtuk és inkább élveztük a száguldást. Útközben megálltam nem messze a háztól. Ferni nem lepődött meg mikor már a cipőmet vettem csak odaadta a pénztárcáját, mivel én nem hoztam, és kiszálltam, hogy vegyek két pohár fagyit. Három perc múlva már be is gurultam csendesen a nyitva hagyott kapun és addig a fagyiknak eszükbe se jutott, hogy olvadniuk kéne. Felültünk a motorháztetőre, kanalaztuk a fagyinkat és beszélgettünk a versenyeiről, a csapat helyzetéről, és a jövőjéről és még Raquelről is, aki ma koncertezik, de majd holnap csatlakozik hozzánk és együtt lesz a család. Már elfogyott a fagyink, de még mindig ott feküdtünk és néztük az eget.
- Sejtettem, hogy már visszaértél és itt vagytok... – halljuk meg Adan hangját, így felülünk érkeztére. – Nem sikerült hangtalanul lelépned. Egyből sejtettem, hogy nem is fog sikerülni mikor megláttam Fernandot. Amúgy üdv – ráznak kezet. – Apád dühöng, de nem mutatja. Elvileg ránk lett bízva a front tartása, mivel a drága húgod és Fabricio meglógtak.
- Csak, hogy erről mi semmit sem tudtunk! – csattanok fel.
- Igaz, de tudod, hogy mennyi minden van tőled elvárva, mert első szülött vagy – mondja Adan csöppet sem nyugtatólag.
- Nem érdekel! – Laneila mindig mindent megúsz, én meg mindig megszívom. Ezért sem véletlen, hogy lázadok ott, ahol csak tudok. Ő mindig is közelebb állt apához, én pedig anyához, de mióta anya meghalt én egyedül maradtam... akkor volt nagy támaszom Ferni és Iza. Adant még akkor apu nem alkalmazta, de szerintem ő is mellettem lett volna. – Egyébként is, senki sem tudja, hogy én ki vagyok, vagy hogy egyáltalán élek. Minek tartsam én a frontot, úgy is csak egy senki vagyok, aki után mindenki megkérdi, hogy „Ki is volt ez? Te ismered?” – próbálom meg visszafojtani az előtörni készülő könnyeimet, ami sikerül is, hiszen már profi vagyok ebben...
~ Fernando ~
Egy estélyre vagyunk hivatalosak a válogatottal. Azt hiszem valami főszponzorunk rendezi, egy biztos, hogy valami kő gazdag fazon, nem tudom pontosan, de az is lehet, hogy jótékonysági célból vagyunk itt. Egyre jobban látszik, hogy nem tudok rendesen koncentrálni és az otthoni gondok elterelik a figyelmem. Kísérőt is lehetett hozni, így elhoztam Olallát, meg hát amúgy sem hagyhattam volna otthon, mert akkor egy későbbi hisztit hallgathatnék végig.
Belépve a helyszínre meglátok egy lányt piros ruhában, miközben sétál fel a lépcsőn. Nem látom az arcát, de a formás testéhez csakis szépet tudok elképzelni neki. Na tessék, már megint inkább egy csajt bámulok és képzelődök, mikor itt áll mellettem a barátnőm, de ha egyszerűen az őrületbe kerget már... Mire a lány felér és eltűnik szemem elől még tudok rá egy pillantást vetni, egyszerűen szomjazom a látványára. Lehet csak a szerelmi életünk kimaradása miatt vagyok ilyen, de akkor sem érzem tisztességesnek, hogy ismeretlen nőket bámulok. Csak azt tudnám, hogy miért vagyok ennyire kanos más csajok után...
Miután eltűnt a szemem elől nem foglalkoztam vele, hisz a pillanatnyi illúzió is elmúlt. Olallába karoltam, hiszen még is csak egy pár vagyunk, és bementünk. Csevegtünk, falatoztunk, amit ilyenkor szokás. De ekkor újra megláttam Őt.
Itt van az a lány a meccsről, és ő ment fel a lépcsőn, felismerem a piros ruhájáról. Tényleg szép arca van könyvelem el magamban immáron már másodszorra. Vajon ahányszor meglátom annyiszor fogom így gondolni?! De újra zsákutcában vagyok és csak magamtól tudom megkérdezni, hogy ki ő? Hiszen csak a keresztnevét tudom, Victoria. Megint mellette van az a fickó is, most is öltönyben. Miért gyűlölöm boldognak látni őt mellette? Egyáltalán miért vagyok féltékeny? Miért akarom, azt hogy én okozzak neki örömet? Mi ez az… ösztön?! Uralkodási, tulajdonítási vágy… de hisz nem is ismerem. Biztos csak a boldogságára vagyok féltékeny, és arra, hogy az a pali boldoggá tudja tenni, nem úgy, mint én Olit... Valaki fejbe lőhetne vagyis üthetne, de tényleg. Jut eszembe amikor megsérültem nem ütöttem be a fejem? Nem az sem lehet, hiszen csak bokaszalag húzódásom van, de már ebben sem vagyok biztos...
Látom, hogy Sergioval beszélget, aztán újra azzal a kemény kinézetű macsó gyerekkel van, és táncolnak, egymás szemébe néznek, és mindketten mosolyognak. Tuti évek óta együtt vannak és nem csak a csávó pénze miatt, vagy csak friss a szerelem, olyanok, mint mi régen Olival.
Atya ég, én tényleg nem vagyok normális, hogy más életét elemezgetem úgy, hogy semmit se tudok róla...
Sergio is lekéri és röhögve táncolnak tovább, teljesen más már körülöttük az aura.
Összeszedem a bátorságomat és lelépek Olitól és lekérem Sergiotól az ismeretlen lányt.
Egy furcsa megjegyzést tesz Sergionak, de nem foglalkozom vele, és vonakodva, de belemegy a táncba, ami pechemre egy lassú szám, ha most közelebb húznám magamhoz, Oli tuti kinyír az éjjel míg alszom... pedig olyan jó illata van, és selymes a bőre. Közelebb akarom magamhoz tudni, és végig simítani és csókolgatni. Valamit tennem kell, teljesen meg vagyok kattanva!
Azon kapom magam, hogy már majdnem felé hajolok, mikor a számnak vége lesz és eltávolodik tőlem, és valaki lekéri. Azt se tudom hirtelen megmondani én ki vagyok, és ő meg képes viccelődni a nevünkkel... de legalább annyit meg tudtam, hogy rokoni kapcsolatban áll Fernando Alonsoval, de még így sem vagyok előrébb... egy szempillantás alatt eltűnnek a szemem elől, így visszamegyek Olihoz. Azzal az indokkal léptem le tőle, hogy egy ismerősömmel beszélgessek...
- Ki volt az a csaj? – esik nekem egyből.
- Mondtam, hogy egy ismerősöm! Miért kell megint a fesztivált csinálnod egy ártatlan dolog miatt?
- És még is honnan ismered?
- Sergion keresztül – hazudom, de hát ő ezt nem tudja. Annyira meg nincs is jóban a fiúkkal, hogy megkérdezze, remélem nem most fog vérszemet kapni és utána járni a dolgoknak. De egyáltalán mit tudhatna meg? Semmit! Semmit nem csináltam, de ezt, hogy magyarázhatnám meg neki?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése